Már játsszák a mozik a Mission: Impossible – A végső leszámolást, amely hivatalosan azzal a felütéssel érkezett a nagyvászonra, hogy pontot tegyen egy közel 30 éve futó, legendás filmsorozat végére. Hogy valóban ez volt-e az utolsó alkalom, hogy Tom Cruise az IMF szuperügynök bőrébe bújt, azt majd az idő eldönti (minket az sem lepne meg, ha mégsem ez lenne a végső búcsú), de kétségkívül érezhetünk némi igyekezetet az alkotók részéről, hogy betömködjék a múltból fennmaradt hézagokat, valamint visszahozzanak korábbi karaktereket. Bár a franchise rajongói mindezt feltehetően értékelni fogják, akik nem látták az előző részt, az igencsak túlbonyolított című Mission: Impossible – Leszámolás – Első részt, azoknak jó eséllyel halványlila gőzük sem lesz arról, hogy mégis mi a fene folyik éppen a filmvásznon.

Apropó, mi is a küldetés? 

A sztori in medias res veszi kezdetét, és pontosan onnan folytatódik a kaland, ahol a 2023-as film abbamaradt. Adott tehát egy Entitás néven emlegetett mesterséges intelligencia, amely kiszabadult az emberi irányítás alól, és amellett, hogy képes manipulálni a valóságérzékelést, a világ országainak teljes atomarzenálja felett is át szándékozik venni az irányítást. (Ezen a ponton zárójelben megjegyeznénk, hogy minden ország atomrakétája a saját zászlajával van kidekorálva, ami éppen annyira tűnik hiteles húzásnak, mint a film maga.) A 21. századi ember mesterségesintelligencia-paranoiája mindenesetre valóban visszaigazolást nyer: a gonosz algoritmus célja, hogy egy általa irányított világot teremtsen, amennyiben pedig ez nem jön neki össze, az emberiség mehet szépen a levesbe.

Itt jön viszont a képbe Ethan Hunt, alias a 62 éves, de ráncmentes Tom Cruise, aki minden racionálisan gondolkodó ember szerint az egyetlen olyan legény a gáton, aki a mesterséges intelligenciát kicsinálhatja, és ezzel megmentheti a világot. Főhősünk a The Last of Ust is megszégyenítő világvége hangulatban vág neki a minden eddiginél nehezebbnek ígérkező küldetésnek, hogy ezzel beteljesítse sorsát, hiszen, ahogy az a filmben többször is elhangzik, „meg van írva”, hogy ő lesz a világ megmentője. A Messiássá lényegült Hunt tehát már nem szimplán egy rendkívüli szuperkém rendkívüli képességekkel, hanem egyfajta kiválasztott is, akinek a létező legnagyobb teher nyomja a vállát: a Földet és a rajta élő mintegy nyolcmilliárd embert kell megmentenie.

Amit szerettünk benne: 

  • Bár talasszofóbiásoknak és klausztrofóbiásoknak nem ajánljuk, amikor Hunt lemerül a Szevasztopol nevű, elsüllyedt orosz tengeralattjáróhoz, hogy elhozza onnan a gonosz MI kiiktatásához szükséges modult, egy olyan pattanásig feszült jelenetet kapunk, hogy öröm nézni.
  • Lehet szeretni, lehet utálni, de kétségkívül van valami elismerésre méltó abban, hogy Cruise még 62 évesen is rohan, ugrik, majomként csimpaszkodik a repülőgép oldalán, és igyekszik életben maradni egy 8,5 millió literes, mozgó tartályban, amire a minél autentikusabb víz alatti jelenetek leforgatása miatt volt szükség.
  • A franchise rajongói bizonyára könnyes szemmel nézik majd a sok kikacsintást a korábbi részekre.
  • Bár az emberiséget fenyegető mesterséges intelligencia egy sci-fi közhely, alapvetően érdekes, és lássuk be, napjainkban eléggé aktuális felütés is.

2.jpg

Fotó: A film messze legjobb jelenete, amikor Tom Cruise lemerül a Szevasztopolhoz.

Forrás: Paramount Pictures és Skydance

Amit nem szerettünk benne:

  • Az Ethan Hunt / Megváltó figurája zavarba ejtően komolyan lett tálalva, mintha maga Tom Cruise is elhinné, hogy van valahol egy prófécia, amely arról regél, hogy ő a kiválasztott.
  • A párbeszédek nagyjából annyira vehetők komolyan, mint egy ’90-es évekbeli, ZS-kategóriás akciófilmben vagy a Madame Webben.
  • A 170 perces játékidő messze túl hosszú, egyes akciójelenetek pedig izzadságszagúan elnyújtottak.
  • Olyan érzésünk lehet, mintha a film nem igazán találná a saját tónusát: egyszer indokolatlanul komolyan veszi magát, máskor gyenge poénokkal igyekszik szórakoztatni és rákontrázni saját magára.
  • Tom Cruise szuperszonikus sprintjei sem homályosítják el a logikai buktatókat, az átgondolatlanságokat és a forgatókönyv kiforratlanságát.

Végítélet

A Mission: Impossible – A végső leszámolás ugyan nem egy bűnrossz film, és a franchise rajongói nagy valószínűséggel értékelik majd, hogy minden szál, karakter és korábbi kaland érezhetően egy nagy csúcspontban fut össze, ez egy messze túlnyúlt alkotás lett rengeteg beleölt pénzzel és paródiába hajló párbeszédekkel. Az, hogy Tom Cruise felülírja a fizika és az emberi test törvényeit, azzal az égvilágon semmi gond nincs – ez már szinte alapkövetelmény egy M:I-filmben –, az viszont már nagyon is zavaró, hogy a történet mintha egyszerre akarna önmaga karikatúrája lenni, miközben a másik pillanatban pedig idegesítően komolyan veszi magát. 

Az identitásválságban szenvedő A végső leszámolás abszolút csúcspontja nagyjából a film közepén van, ez pedig nem más, mint a fentebb is említett víz alatti küldetés, amely technikailag olyannyira lenyűgöző, hogy őszintén szólva rég láttunk már ilyen jól megkomponált akciójelenetet – kár, hogy a film ezt követően már nem tud hasonlóan erős pillanatokat produkálni.

Borítóképek forrása: Paramount Pictures, Skydance