Több rajongó egyetért abban, hogy bár igen nagy hype előzte meg, a Dragon Age: The Veilguard végül semmivel sem emelkedett ki a tucat-szerepjátékok közül, azonban az RPG rendezője – aki azóta már lelépett mind az EA-től, mind a BioWare-től – szerint a bukás oka mégis a közösség egy hangos része által indított gyűlöletkampány lehetett, amely csak egyre nagyobbra duzzadt. Az EA szélesebb közönséget próbált megszólítani, viszont végül úgy alakult, hogy a The Veilguard besült, és felvetette a kérdést, hogy mégis mit várhatunk mindezek után a következő Mass Effect-játéktól? A Dragon Age franchise-ról és az EA korábbi projektjeitről beszélve a franchise egyik korábbi írója elárulta, hogy az EA tévesen azt hitte, hogy a The Veilguard már csak azért is hatalmas siker lesz, mert az emberek zabálják a Dragon Age-játékokat.
David Gaider, a Dragon Age egykori vezető írója szerint az EA kifejezetten úgy gondolta, hogy a Dragon Age: Origins lassabb mechanikái már nem állják meg a helyüket a modern piacon, sőt, ezek már elavultak és inkább a hardcore RPG-rajongóknak szólnak, akiket „RPG-strébereknek” neveztek. Az EA úgy vélte, hogy ezek a „kockák” úgyis mindig megvásárolják az RPG-franchise-okhoz tartozó új részeket, ezért a kiadó megpróbált szélesebb közönséget is megcélozni mellettük azzal, hogy akciódúsabbá tették a játékmenetet. Gaider szerint a kiadó meg volt győződve arról, hogy a „kockák” úgyis megveszik majd a The Veilguardot, hiszen ott van a címében a Dragon Age – ez viszont nem jött be, és mindez az eladásokon is tisztán látszott.
Borítókép forrása: GameSpot